KISMASZAT ÁLLATVÉDŐ EGYESÜLET
Bemutatkozás:
2011. Augusztusában kezdődött, hogy egy állatmenhely segítséget kért nagytakarításhoz. Attól kezdve Zsuzsival, heti rendszerességgel kijártunk segíteni. Nyílt napokat szerveztünk és az internet segítségével igyekeztünk a menhely állatainak segíteni a mindennapjaikat élhetőbbé tenni és gazdikat keresni számukra.
A nyílt napok alkalmával és a különböző netes fórumokon hozott össze bennünket a sors a mostani társainkkal/barátainkkal, akikkel már más, messzebb lévő menhelyeknek is segítettünk adománygyűjtésekkel.
Közben elkezdtünk saját otthonainkban illetve ismerőseinknél ideiglenes otthont biztosítani rászoruló bajbajutott állatoknak. Különböző civil és bejegyzett szervezetekkel sikeresen együttműködve egyre több állat sorsának jobbra fordításában tudtunk közreműködni, őket gazdihoz segíteni. Ezen kívül csapatunkkal elkezdtünk általános iskolákban előadásokat tartani a felelős állattartás jegyében. Hisszük, hogy a jövő generációt csak ily módon tudjuk helyesen nevelni.
Természetesen az adománygyűjtéseket nem hagytuk abba, már alkalmanként fél tonnát meghaladó mennyiségekkel is tudunk lemenni a több száz fős menhelyre, ahonnan szintén a legrosszabb állapotban lévő állatokat magunkhoz véve próbáltuk azok életét megmenteni és gazdihoz segíteni őket. Közben persze a csapattagok által talált állatokat is felkaroltuk, kezeltük, majd családhoz adtuk. Mivel olyan nagy a rászoruló állatok létszáma, hogy szinte minden menhely- szervezet zsúfolásig tele van mentett állatokkal, ezért úgy döntöttünk, hogy mi is hivatalossá tesszük a mentőcsapatunkat és létrehozunk egy egyesületet remélve, hogy a hivatalos utak több lehetőséget biztosítanak számunkra, hogy hatékonyabban segíthessük a rászoruló élőlényeket.
Csapatunk tagjai:
Várkonyi Mária Varga Zsuzsanna
Kreisz Magdolna Tar Krisz
Törő Renáta Pap Andrea
Argyelán Zsuzsanna Katona Annamária
Bundi Nikolett Martin Tamás
Szabaczki Béla Makai Róbert
Céljaink a jövőre nézve, hogy minél több intézménybe eljussunk és a jövő generációinak is megtanítsuk az élet tiszteletét, megfékezzük az értelmetlen állatkínzásokat, megakadályozzuk a felesleges szaporulatokat az időben történő ivartalanítással és, hogy a lehető legtöbb kiszolgáltatott helyzetben lévő állat sorsát jobbra fordítsuk!
Eddigi eredményeink közt büszkék vagyunk a több tonna élelmiszeradományra, amit a csapat gyűjtött össze és szállított le a menhelyre, a százas nagyságrendűre tehető állatokra, akik közvetlenül vagy közvetve a csapat tagjainak köszönhetik új otthonaikat. A sok elismerésre, amit az iskolákban tartott előadásaink után kaptunk és, hogy visszavárnak bennünket. A hajléktalanoknál élő, de becsben tartott állatok megsegítésére, ivartalanítására, oltására.
Jövőbeni terveink közt szerepel egy segítőkutyás látogató program, idősek és sérült gyermekek részére. Folytatni fogjuk az adománygyűjtést a rászoruló állatoknak, a meglévő mentett védenceink ellátása után, ha gazdánál lesznek, újabbakon segítünk. Ivartalanítási programokat szervezünk a jövőben.
Programok, amiket kínálunk:
– állatvédelemmel, tartással, kutyák-cicák viselkedésével kapcsolatos tájékoztató, illetve oktató, nevelő jellegű interaktív (a hallgatóság életkorának megfelelő) foglalkozások.
– a résztvevők figyelmének felhívása az állatok tiszteletének, szeretetének, védelmének fontosságára.
– lehetőségek az állatvédelem támogatására
– saját és mentett állataink bemutatása, segítségükkel (szórakoztató formában) a velük való viselkedési minták bemutatása.
Meghívásainkra lehetőségeinkhez mérten, elkísérnek minket kutyáink, esetenként cicáink.
Természetesen állataink oltottak, teljesen egészségesek és megfelelően szocializáltak az ilyen programokon való részvételhez. Ezen kívül, ha a lehetőségek engedik, tudunk vinni vetíthető illetve nyomtatott anyagot. Gyerekeknek igény szerint játékos oktató vetélkedőkkel, sorversenyekkel, kvíz kérdésekkel készülünk.
Programjaink előre megbeszélt helyen, időben és ideig tartanak.
Amennyiben bármilyen kérdés felmerülne, illetve felkeltettük érdeklődését, kérem, keressen minket!
Köszönjük figyelmét: Kismaszat Állatvédő Egyesület
Mit tegyek ha kóborló állattal találkozom.
1. Mire figyeljek:
– milyen állapotban van : mennyire sovány,betegnek tűnik-e, csatakos, koszos, tépett a bundája! Amennyiben “jó húsban van” nincs lesoványodva és nincs a szőre rossz állapotban, ne szedjük össze azonnal, mert lehet, hogy csak pár perce szökött el otthonról, gyakran maguktól is hazamennek egy-két órán belül, vagy a gazdi indul a keresésükre és megtalálja őket. Kivétel ez alól, ha jó állapotú az állat ugyan, de forgalmas út közelében van, ahol esetleg elüthetik az autók.
– ha kölyök, közelben van-e az anya
– egyedül van-e
– van-e rajta nyakörv, biléta, vagy bármi ami alapján azonosíthatjuk!
2. Kinek szóljak:
– először is egy ismerős felnőttnek!!!
– értesítsünk állatvédelmi szerveket, mondjunk el mindent, amit csak tudunk.
– Kérdezzük meg a környékbelieket ismerős-e nekik.
– ha meg tudjuk fogni, vigyük a legközelebbi állatorvoshoz, kérdezzük meg nem ismerős e neki, nézessük meg van-e az állatban chip. Ezek után ő tud segíteni a további teendőkben is.
3. Megközelítés:
– a legjobb ha az állat saját maga jön oda hozzánk. ( finom falat)
– ha mi szeretnénk megfogni, ügyeljünk rá, hogy ne ijesszük meg. Mindig szemből vagy oldalról közelítsünk!
– Adhatunk neki egy-két finom falatot de, ne etessük túl, viszont vízzel mindenképp kínáljuk meg!
– mindig tereljük biztonságos helyre.
– ne szorítsuk sarokba, ha megijedtünk apró határozott lépésekkel hátráljunk gyakran megállva.
4. Mit nem szabad:
– NE HAGYJUK MAGÁRA, FELELŐSEK VAGYUNK ÉRTÜK SEGÍTSÜNK NEKIK!
– Egyedül sose cselekedjünk, mindig szóljunk felnőttnek, kérjük ki a véleményét, segítségét.
– Ne rohanjuk le, de ne is legyünk félénkek. Legyünk természetesek.
– Sose fordítsunk hátat!
– Ne tegyünk hirtelen mozdulatokat
– Ne üldözzük
– Ne veszítsük szem elől
5. Mit tegyek ha állatom eltűnik:
– előzzük meg a bajt, chip, biléta, odafigyelés.
– Kezdjük el keresni a megszokott helyeken a környéken.
– Kérdezősködjünk
– Értesítsünk minél több állatorvost a környéken, és informáljuk a helyi állatvédőket is
– Készítsünk kereső plakátokat amiket kiragaszthatunk (kép dátum név telefonszám ismertetőjel)
– Használjuk az internetet közösségi oldalakon is keressük!!! (kép dátum név telefonszám ismertetőjel)
Mire számítsunk örökbe fogadásnál
1. Felelősség:
– megvannak-e a lehetőségeink és képességeink, hogy biztosítsunk számára mindent, amire szüksége lesz.
– meg kell vizsgálnunk a kérdést, miért is szeretnénk állatot tartani.
– fontos figyelni arra is, hogy a családból senki se féljen az állattól, vagy ne legyenek egészségügyi korlátok (allergia, asztma, stb.).
– egy kutya folyamatos törődést igényel, ez nagyobb kötöttséget jelent.
– költséges lehet, állatorvos, élelem, játékok. Finanszírozni tudom-e.
– NE FELEDJÜK : a magukra hagyott, boldogtalan kóbor állatok felelőtlen emberek miatt kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe.
2. A kiválasztás:
– életmódnak, lakhelynek megfelelő kutyát kell választani. Figyelembe kell venni, menyi a mozgás igénye, mennyi időt tudunk vele tölteni, mekkora hely kell neki, más állat van-e már a családban, és természetesen fontos a kölcsönös szimpátia is! – állatot ismerő személynek kérdéseket feltenni. Milyen idős az állat, mit tudunk róla, hogy került be menhelyre… stb.
– ismerkedjünk meg az állattal mielőtt végleges döntést hoznánk. Vigyük el sétálni, etessük meg, játszunk vele, ha lehet legyen ez egy családi program, így mindenki megismerheti, illetve Ő is megismerhet mindenkit.
3. Költségek:
– a menhelyeken lévő állatok ellátása, gondozása, sokszor egészségügyi ápolása is pénzbe kerül. Menhelyről állatot csak ivartalanítva (vagy ivartalanítási kötelezettséggel), oltva, chippel ellátva fogadhatunk örökbe.
– lehetőségeinkhez mérten ezeknek, a költségeknek, egy részét, vagy egészét, meg kell téríteni. Ez általában jóval olcsóbb mintha mi végeztetnénk el a beavatkozásokat!
4. Felszerelés:
-Ha megtörtént az örökbefogadás, szükségünk lesz még alapvető felszerelésekre, illetve élelemre az új családtagunk számára. Érdemes ezeket, a dolgokat már előre beszerezni, hogy ne kelljen az utolsó utáni pillanatban rohangálni!
Alapfelszerelés:
-Póráz, nyakörv, vagy hám, szájkosár, etető-itató tál, kutya piszok felszedő zacskó, játék, fekhely, vagy kutyaház,parazita elleni védelem, és természetesen megfelelő táplálék!
-Ezeken felül lehetőségeink tárháza szinte korlátlan, de ezekre biztosan szükségünk lesz!
5. Életmódváltás:
-Életünk gyökeresen megváltozik, séták, etetés, játék, tanulás, közös programok szóval a nagybetűs kutyás élet! Ez sokszor nagyon megváltoztatja addig megszokott életvitelünket, hisz mostantól nem csak a saját igényeinket, és kényelmi szempontjainkat kell figyelembe vennünk! Adjunk időt magunknak, és az állatnak is a beilleszkedésre, összecsiszolódásra. Ez nem megy mindig zökkenőmentesen, de ha kitartóak vagyunk az mindig meghozza gyümölcsét, merjünk tanácsot, segítséget kérni!